Ezt a weboldalt készítettem az elmúlt hetekben ismerőseinknek – a lovasklubnak, ahol húgom edz. Ajánlom megtekintésre: http://www.rhiannonlovasklub.hu
Illetve készítettem egy kis jodan kendo testmozgás tanulmány videót, ezt itt lehet megnézni:
Készítettem egy kis jodan kendo bodymovement study videót, amely mostantól nyilvános. Nem most készítettem, pár hónapja, csak lecseréltem az audiosávját. És eldöntöttem, hogy 4.danra jodanban megyek, mert nincs más út. Viszont valószínűleg csak nyáron.
Ma három és fél órát töltöttem a fogorvosnál és még négyszer megyek mire kész lesz. (Úgy döntöttem, hogy ideje megcsináltatni a koronát és nem pedig újabb két évet szaladgálni ideiglenes töméssel annak okán, hogy nem akarok fogorvoshoz menni. Pedig mindig bulizós hangulat van nála.
Ezenkívül ma két ördögi tervhez is megtettem az első lépést. He. He.
Ma nem akartam semmit írni, de az imént úgy ledöbbentem azon, hogy egy volt osztálytársam hirtelen egyszercsak és abszolút váratlanul megházasodott, ráadásul nem lány. Facebookon vettem észre és megdöbbentem, fura ezt látni így egy lila törülközővel a fejemen, miközben ma azon töprengtem, miközben a sötét erdő bejárata előtt leparkoltam és vártam, hogy kijöjjön értem a rengetegből az út járhatatlanná váltság okán a szállító dzsip őrült sofőrjével, hogy mit tennék abban az esetben, ha hirtelen három vérengző sötétszürke vérfarkas rohanna rám – minden bizonnyal felkaptam volna a kezem ügyében lévő (földbe) lyukfúró szerszámot és azzal…na mindegy. (Javaslat: Ha nyelveket tanulsz, próbáld meg lefordítani azt iménti mondatot tetszőleges nyelvre. ) A lényeg, hogy nem szándékozom mostanában házasodni, vagy ilyesmi.
Ma pedig azt álmodtam, hogy korcsolyával mentem át az alpokon a gravitációt megszégyenítve, valamint részt vettem egy kísérleti űrbázis evakuálásában.
Úgy döntöttem, megpróbálok életet lehelni ebbe a blogba, mert régebben szerettem, és elég jó érzés volt, mindenféle sületlenséget összehordani itt. Viszont nem fogok hosszabb eszmefuttatásokat írni, inkább csak rövid feljegyzéseket arról, hogy mi történik éppen errefelé, ahol a madár se jár – mondhatnám, ha nem laknék egy fedél alatt egy kifejezett madárral, aki a saját mosógépében lakik, miután belemászott és szétvillanyszerelte belül úgy, hogy áram alatt volt, neki magának meg semmi baja sem lett. Tovább két csirke is lakik már egy ideje a nappaliban, az egyikük Pityu, a féllábú csirke, aki sólyom támadás túlélője, a másik Zombi, a leginkább struccfiókára emlékeztető fura, aligtollas csirke, akinek megártana a tél, meg a hideg.
Aki feliratkozott a bejegyzésekre, (Robi!) és nem akar naponta értesítőt kapni, az nyugodtan leiratkozhat, ha kitalálja hogy kell, mert én most speciel nem tudom. De biztos könnyű. Vagy ne.
Találtam két ígéretes filmet, az egyikben egy norvég szellem szerepel majd, a huldra, aki szemből egy vonzó nőnek néz ki (azt leszámítva, hogy tehénfarka van), hátulról pedig olyan mintegy üreges fa, a tetejébe pedig megöli azokat, akik nem tudják kielégíteni szexuális vágyait, valamint szabadidejében kisgyerekeket is elrabol. Azt mondom, elég a zombikból és a vámpírokból, jöjjenek a hanyagolt természetfeletti lények.
Tegnap egyébként találtam még egy érdekesnek tűnő filmet, bár a kivitelezése miatt fenn tartásaim voltak, ezért nem is töltöttem le, ez a szintén norvég Troll hunter.
A huldrárás filmről itt egy link: http://twitchfilm.com/news/2011/01/dark-norwegian-folklore-hits-the-big-screen-in-thale.php
A másik pedig a a Cabin in the Woods, amit még kinéztem. Ebben az évben sok érdekesnek tűnő film jön, köztük nagy várakozással tekintek az Edgar Allen Poe-ról szóló The Raven-re.
Egyébként ma 11 hatalmas kör-szénablát gurítottunk, transzportáltunk fel és meglehetősen elfáradtam.
Csináltam egy nézhető, hallgatható verziót az Edward Gorey: A Gashlycrumb Kölykök fordításomból. Csirió:)
Erről egyéb infók itt: http://vachter.wordpress.com/2011/07/03/edward-gorey-ijeszto-mesei-magyarul/
Délután egyszer azon kaptam magam, hogy hanyatt fekszem a földön egy avarkupacon. Mert közvetlenül ezelőtt fogtam magam és annak rendje és módja szerint elájultam a kertben, most először életemben.
Úgy történt, hogy szépen kertészkedtem, avart gereblyéztem és hordtam el, rekeszt emelgettem és mivel egyszer úgy éreztem, hogy kissé megrándult a hátam – vagy legalábbis valami hasonlót – gondoltam, végzek pár nyújtó gyakorlatot. Lehajoltam hát jó mélyen, aztán felegyenesedtem és hátra dőltem. A fenyőfa tetejét láttam és azt, hogy hirtelen elfeketedik és a világ megbillen. Ezután jöttek a képek.
Mintha hat kis képernyőn egyszerre futna le egy-egy álomképsor párhuzamosan, őrült tempóban, hangokkal megspékelve. Utána következett az erős szívdobogás és kimerültség érzés, ami szinte egy másodpercen belül megszűnt, mintha csak egy szappanbuborék lett volna. Kinyitottam a szemem és az eget láttam, de nem emlékeztem, hogy lefeküdtem volna. Egyáltalán miért feküdtem volna le avarszedés közben. Az a fura, hogy élvezetes volt, olyan mintha egy jót aludtam volna. Kipihentnek éreztem magam, pedig nem feküdtem ott szerintem kb. fél percet se, megnéztem ugyanis az órát utána.
Az álomképsorra sajnos nem emlékszem, de olyanok voltak, mint a szokásos rémálmok, így különösebb meglepetést nem okoztak. Azt hiszem kicsit bevertem a vállam.
Ma nagyon jó dolog történt, ugyanis elértem életem eddigi legjobb versenyeredményét és III. lettem az országos kendo bajnokságon férfi egyéniben. Csapattal negyedik éve egyhuzamban másodikok vagyunk, de egyéniben a legjobbom tavaly előtt volt, amikor a legjobb 8 közé jutottam, tavaly azután a poolból se jutottam ki. Nagyon örülök neki, de annak még inkább, hogy a videó felvételeket elnézve azt látom, hogy javul a mozgásom és a jodan is egyre jobb. Persze még van hova fejlődni, és hát még több, mint 6 év van hátra addig, hogy igazi jodanos legyek. (Amikor elkezdtem egyszer Abe mester nevetve azt mondta: “jodan? 10 év.”) 
Fura arra gondolni, hogy 10 évvel ezelőtt, 2001-ben pont ilyentájt jutottam arra az elhatározásra, hogy kendozni szeretnék. És amikor ezzel előálltam, kinevettek és azt mondták, úgy se fogom sokáig csinálni. Ekkor kezdtem keresgélni az akkori szinte kendoról alig információt tartalmazó neten és találtam is összesen egy darab magyar nyelvű személyes, extra.hu-s weboldalt, ahol Munenori írásából közöltek egy részletet és ami azóta megszűnt. (már az extra.hu sincs)
Aztán két hónapba telt, hogy rábeszéltem egy akkor osztálytársamat, hogy menjünk el egy klubba, nézzünk megy egy edzést. 2002 január végén mentünk el a dohány utcába, és pár héttel később, a kémia záróvizsga után február 7-én, csütörtökön kezdtük el. Gy. 4 hónapig járt, júniusban abbahagyta, én még abban az évben részt vettem az első Hungária Kupámon, ahol az egész eseményen én voltam egyetlen páncél nélküli. Abban az évben sok meghívott japán mester volt a táborban, akik nagyon kedvesek voltak és valaki mindig foglalkozott velem, uchikomizhattam akkor is, amikor mások jigeikoztak, így nem kellett abbahagynom hamarabb.
Szintén azon a Hungária Kupán vett részt egy akkor 4. danos japán kendós, Honda Fuminori, aki a tábor utolsó napjának utolsó edzésére érkezett. És csak másnap, a versenyen derült ki, hogy jodanos. És nagyon erős. Meg is nyerte a versenyt, emlékszem, hogy Dubi Sándorral vívta a döntőt és máig pontosan emlékszem arra az iszonyatos gyaku-do-ra, amivel legyőzte Sameszt. Iszonyú szép volt.
Most olyan….jó.
elmenni az antarktiszra, hogy elmondhassam voltam az antarktiszon, ahol csak tudósok, földönkívüli szörnyek és névtelen orosz milliárdosok járnak. elképzelem, ahogy épp azt mesélem, milyen volt az antarktiszon; hogy minden hófehér és jeges szél fújt az arcomba, amikor kiléptem a kutatóállomás ajtaján a szabadlevegőre, hogy azt kívántam bárcsak ne is jöttem volna ide, hanem maradtam volna odahaza, ahol azért mégiscsak több van mint zord kövek, hóvihar és elvontatott földönkívüli űrhajók landolásnyoma, és eközben mélyen hallgatnék arról a szerződésről, amit a DNS mintámmal írattak velem alá az antarktiszi titkoszolgálat feketeruhás emberei, melyben kötelezem magam, hogy senkinek nem beszélek arról, hogy a déli sark éghajlata valójában mediterrán, sem a vízi vidámparkok napágyain sütkérező tudósokról, földönkívüliekről, és névtelen orosz milliárdosokról, miközben a képzeletbeli utazóknak maradnak az NGC által az előbbiek pénzén szibéria legzordabb vidékein forgatott távoltartó áldokumentumfilmek és az átphotoshopolt google-earth.
Most látom, hogy Tomas Tranströmer végre idén megkapta az irodalmi Nobelt. Nagyon megérdemelte szerintem. Személy szerint nem igazán szeretem a szabadverseket és ez alól (majdnem ) egyedül az ő művei a kivételek. Mert ez valami egészen más, valami egészen különleges, valami, ami megbűvöl, mint egy fura kristálygömb, ami mintha egy másik valóságra engedne betekintést pár pillanatig. Előkapartam most egy versét, amit én fordítottam le még pár éve angolból.
Tomas Tränströmer: Pillanatképek
A lápon a törpefenyő a magasba nyújtja fel sötét, foszladozó nyakát. De mindaz, amint látsz: semmiség, ha a gyökerekhez méred, a szerteágazó, rejtve kúszó, haláltalan, vagy fél- haláltalan gyökerek rendszeréhez. Én te ő is mind gyökeret ereszt. Kívül akaratunkon. S kívül a Városon is. A nyári égből eső hull alá sápadt tejfehéren. Olyan ez, mintha minden érzékem össze volna kötve valami másik lénnyel, ami ugyanarra a konok áramlatra rezdül, mint mikor a fehér mezes futók szelik egyre a köröket a sűrüsödő alkonyatban.
