reload

Úgy döntöttem, megpróbálok életet lehelni ebbe a blogba, mert régebben szerettem, és elég jó érzés volt, mindenféle sületlenséget összehordani itt. Viszont nem fogok hosszabb eszmefuttatásokat írni, inkább csak rövid feljegyzéseket arról, hogy mi történik éppen errefelé, ahol a madár se jár – mondhatnám, ha nem laknék egy fedél alatt egy kifejezett madárral, aki a saját mosógépében lakik, miután belemászott és szétvillanyszerelte belül úgy, hogy áram alatt volt, neki magának meg semmi baja sem lett. Tovább két csirke is lakik már egy ideje a nappaliban, az egyikük Pityu, a féllábú csirke, aki sólyom támadás túlélője, a másik Zombi, a leginkább struccfiókára emlékeztető fura, aligtollas csirke, akinek megártana a tél, meg a hideg.

Aki feliratkozott a bejegyzésekre, (Robi!) és nem akar naponta értesítőt kapni, az nyugodtan leiratkozhat, ha kitalálja hogy kell, mert én most speciel nem tudom. De biztos könnyű. Vagy ne.

Találtam két ígéretes filmet, az egyikben egy norvég szellem szerepel majd, a huldra, aki szemből egy vonzó nőnek néz ki (azt leszámítva, hogy tehénfarka van), hátulról pedig olyan mintegy üreges fa, a tetejébe pedig megöli azokat, akik nem tudják kielégíteni szexuális vágyait, valamint szabadidejében kisgyerekeket is elrabol. Azt mondom, elég a zombikból és a vámpírokból, jöjjenek a hanyagolt természetfeletti lények.

Tegnap egyébként találtam még egy érdekesnek tűnő filmet, bár a kivitelezése miatt fenn tartásaim voltak, ezért nem is töltöttem le, ez a szintén norvég Troll hunter.

A huldrárás filmről itt egy link: http://twitchfilm.com/news/2011/01/dark-norwegian-folklore-hits-the-big-screen-in-thale.php

A másik pedig a a Cabin in the Woods, amit még kinéztem. Ebben az évben sok érdekesnek tűnő film jön, köztük nagy várakozással tekintek az Edgar Allen Poe-ról szóló The Raven-re.

Egyébként ma 11 hatalmas kör-szénablát gurítottunk, transzportáltunk fel és meglehetősen elfáradtam.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s